Szinte mind szülő megtapasztalta már, milyen az, amikor a babának jön a foga, vagy. Kialvatlan éjszakákkal, nyűglődéssel és szenvedéssel jár mind a szülők, mind a baba számára. Persze ez nem mindenkinél, és mind fog esetében van így.
Vannak babák, akik mindenféle tünet nélkül vészelik át a fogzást, nincs lázuk, nem éreznek fájdalmat, a szülők pedig csak annyiból veszik észre, hogy kibukkant az első fogacska, hogy megkoccan a baba szájában a kiskanál. Ez alkat kérdése, nem lehet előre megmondani, milyen tüneteket fog produkálni a fogzás.
Természetesen ott a másik véglet is, amikor pedig a láztól a hasmenésen a nyálkiütésekig minden tünetet megjelenik, a kicsi nagyon szenved, ez pedig kihat a szülőkre is.
Mi is az a fogzás?
A fogzás, ahogy a neve is mutatja, az a folyamat, amikor a csecsemő első fogacskái növekedni kezdenek, majd megjelennek áttörve a fogínyt.
Ez egy természetes folyamat, és viszonylag hosszú ideig tart, hozzávetőlegesen 6 hónapos kortól egészen 3 éves korig. A fogak jöhetnek minden előjel és fájdalom nélkül, de számos tünet is kísérheti a baba fogzását.
Mikor kezdődik a fogzás a babáknál? Mi a fogzás sorrendje?
Általánosságban azt lehet mondani, hogy 6 hónapos kor körül kezdődik a fogzás, de ez nincs kőbe vésve.
Egyes babák már 3 hónapos koruk körül kezdik növeszteni az első fogacskákat, de akadnak, úgymond későn érő típusok, akik pedig csak 10 hónapos korukban növesztik az első tejfogakat.
Arra érdemes azért figyelni, hogy egy éves korig megjelent-e már az első fogacska, és amennyiben nem, ezt célszerű jelezni a védőnőnek, illetve a gyermekorvosnak. Amint megjelenik az első fog, bújuk majd ki utána az összes többi is.
Ahogy a tejfogak kiesésének, a kibújásának is van egy elvi sorrendje, de igazából ez sincs köbe vésve, ettől egyes babák fogacskái el is térnek. Inkább egy időintervallum adható meg, hogy mikor várhatóak az egyes fogacskák.
Felső fogsor
- Első metszőfog: 7-12 hónapos kor között.
- Második metszőfog: 9-13 hónapos kor között.
- Első őrlőfog: 13-19 hónapos kor között
- Szemfog: 16-22 hónapos kor között.
- Második őrlőfog: 25-33 hónapos kor között.
Alsó fogsor
- Első metszőfog: 6-10 hónapos kor között.
- Második metszőfog: 7-16 hónapos kor között.
- Első őrlőfog: 12-18 hónapos kor között.
- Szemfog: 16-23 hónapos kor között.
- Második őrlőfog: 20-31 hónapos kor között.
A folyamat körülbelül három éves korig tart, és összesen 20 tejfogacska bújuk ki.
Kisbaba fogzás jelei
A fogzás jeleit már azelőtt tapasztalni lehet, mielőtt kibújnának az első fogak.
A legárulkodóbb jel az, hogy a baba mindent rág. A kiságyat, a cumit, a játékokat, de akár még a szülők valamelyik testrészét is.
Persze ez nem azért történik, hogy a kicsi bosszantsa a szüleit, hanem azért, mert az ínye ilyenkor rettenetesen viszket.
Emellett az íny nemcsak viszket, hanem duzzadt is. Ez a második legárulkodóbb jelzés.
Ha azt vesszük észre, hogy a baba állandóan rág, akkor érdemes bekukkantani a szájába.
Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy vörös és duzzadt bizonyos területeken, akkor valószínű, hogy éppen fogzik.
A harmadik jele annak, hogy a baba fogacskái elindultak a fejlődés útján a nyáladzás.
Ha más tünetet nem is, de ezt minden szülő megtapasztalta, hogy a gyerkőc szájából állandó folyik a nyál, olyan a body-ja, a párnája, de még a játékok is.
Ez alapvetően nem okoz akkora gondot a babának, de mégis kellemetlen, mert ennek köszönhetően folyton nedves lesz a ruhája, így akár naponta többször is át kell öltöztetni, amit sok baba nem tűr valami nyugodtan. Emellett éjszaka a nagy mennyiségű nyál köhögést is okozhat.
Jó megoldás lehet a nyálkendő, ám akadnak babák, akik nem viselik el magukon, azért mindenképp érdemes megpróbálni.
Milyen durvább tünetei lehetnek a fogzásnak?
A fogzás általános jelein túl számos testi és lelki tünet is kísérheti a fogzást, melyek lehetnek enyhébbek és durvábbak is. Ha a következő tüneteket tapasztaljuk fogzás alatt, ne ijedjünk meg, mivel ez a folyamattal együtt járhat. Ugyanakkor, ha nagyon súlyosak a tünetek, érdemes jelezni ezt a gyermekorvosnak.
- Nyugtalanság: amikor a fogzás folyamata elindul, és elkezdenek fejlődni az első fogacskák, az a baba számára ismeretlen, furcsa érzés lehet, hiszen viszket, kellemetlen, akár fájdalmas is. Ettől nyugtalanabb lehet, mi pedig akkor tesszük a legjobbat, ha közel vagyunk hozzá, az ölünkbe vesszük, és megnyugtatjuk.
- Nyugtalan alvás: a nyugtalanság éjszaka is jelentkezhet, hiszen a fent említett jelek és tünetek a kicsi álmát is megzavarhatják. Emellett éjszaka kevesebb inger éri, így a zavaró érzésektől nincs, ami elvonja a figyelmét. Ez persze úgy tűnhet a szülőknek, hogy a fogak nappal nem is nőnek, csak éjszaka, pedig nőnek azok nappal is, csak akkor a pici rágással, játékkal, és egyéb tevékenységekkel el tudja terelni a figyelmét.
- Sírás: a sírás egy nagyon egyértelmű jelezése a fájdalomnak. Persze a baba sírással sok minden mást is jelez, ugyanakkor fogzás alatt úgy tűnhet, hogy még az átlagosnál is többet sírdogál. Gyakran tűnhet úgy, hogy ok nélkül teszi, pedig az ok sokszor a fogzás.
- Hasmenés: a fogzás kísérő tünete a hasmenés is lehet, melyet akár a sok lenyelt nyál is okozhat. A hasmenés emellett a baba popsiját is kicsípheti, ami egy plusz kellemetlenséget jelent. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy a szokottnál vastagabban kenjük fel a popsi krémet.
- Kipirosodott arc: ennek ok a fokozott nyáltermelés, melynek köszönhetően a baba arcbőre, leginkább a száj környékén kipirosodik. Ez a terület érzékeny is lehet, ezért érdemes mindig letörölni a nyálat egy puha anyaggal a baba szája környékéről, így megelőzhetjük a kipirosodást. Amennyiben mégis kipirosodik, érdemes bőrvédő krémet használni.
- Orrfolyás: ez is gyakori tünet a fogzó babáknál, de teljesen normális. Nem kell náthától tartani, a fogzós orrfolyás leginkább vizes orrfolyás, nem sűrű, zöld náthás típus.
- Hőemelkedés, láz: ez a tünet meglehetősen vitatott a szülők és az orvosok között is. A legtöbb orvos véleménye azonban az, hogy a fogzás valóban okozhat hőemelkedést, esetleg lázat, ugyanakkor a magas láz az valamilyen más gondot jelez, általában betegséget. Ez a betegség összefügghet a fogzással, hiszen ilyenkor az immunrendszer legyengül, aminek következtében a pici fogékonyabb lesz a betegségekre.
- Nyálkiütés: mivel a fogzás következtében a nyál savassá válhat, ez valóban irritálhatja a baba arcbőrét, illetve nyakát. Ez egyébként pár nap alatt kezelés nélkül elmúlhat, súlyosabb esetben azonban érdemes orvoshoz fordulni.
- Étvágytalanság: ez is egy normális tünet, hiszen a baba a szájában fájdalmat érez, érthető, hogy nem szeretné, ha bármi irritálná. Ilyenkor el kell fogadnunk, hogy a baba kevesebbet eszik, esetleg a csak tápszert vagy anyatejet hajlandó elfogadni, a szilárd vagy a pépes ételt nem fogadja el. Megijedni nem kell, attól sem kell tartani, hogy éhen marad a gyerkőc, egyedül arra érdemes fokozottan figyelni, hogy a fogzós időszakban megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon a baba. Különösen akkor lényeges kérdés ez, ha hasmenés is kíséri a fogzást.
Baba fogzás enyhítése! Mit tehetünk?
Szülőként mindent meg szeretnénk tenni, hogy enyhítsünk a gyermekünk szenvedésén, és ez a fogzáskor sincs másként.
Szerencsére több lehetőség is rendelkezésünkre áll, amit kipróbálhatunk. Nem minden módszer válik be egyformán minden gyermeknél, de érdemes ezeket kipróbálni, hátha egy kis enyhülést nyújthatunk a picinek.
- Rágóka: az egyik legalapvetőbb lehetőség a fájdalomcsillapításra. A rágókák olyan tárgyak, amelyeket nyugodt szívvel odaadhatunk a babánk, nem fog vele kárt tenni magában, nyugodtan a szájába vehet. Bizonyos fajtákat még hűteni is lehet, így jobban tudják csillapítani a fogzással járó fájdalmat. Amikor rágókát választunk, érdemes utána járni, hogy melyik foghoz lett tervezve, ugyanis léteznek olyan fajták, melyek kifejezetten az elől lévő fogakra lettek kialakítva, míg mások a hátsó fogakhoz jók.
- Ujjra húzható fogdörzsölő: ezzel az eszközzel fogzás idején tudjuk óvatosan masszírozni a baba ínyét, így csillapítva a fájdalmát, illetve a viszketést, amit a fogzás okozhat.
- Hűsítő gél: ezek a készítmények általában gyógynövényekből készülnek, és a baba ínyére tudjuk kenni, mely hűsíteni fogja a viszketős, érzékeny területet. Mivel ezek a készítmények finom ízűek, a babák előszeretettel nyalják le őket, lehetőleg már az ujjunkról, mielőtt az ínyre kenhetnénk őket. Érdemes ügyesnek lennünk, hogy az ínyre is jusson a gélből.
- Érzéstelenítő gél: ezek a készítmények hasonló módon működnek, mint a hűsítő gélek, viszont az összetételük, ennél fogva a hatásuk is más. Ezek a gélek ugyanis valamilyen érzéstelenítőt is tartalmaznak a gyógynövények mellett, például lidokaint. Aggódni persze nem kell, mert a hatóanyag tartalmuk meglehetősen alacsony, ugyanakkor oda kell figyelni, hogy ne használjuk túl gyakran őket. Akkor érdemes ezeket a készítményeket használni, ha a fogzás nagyobb fájdalommal jár.
- Fájdalomcsillapító: ha nagyon erős fájdalommal jár a fogzás, akkor fájdalomcsillapítót is bevethetünk. Természetesen kizárólag babáknak való fajtát, mely lehet szirup vagy kúp is. Ahogyan az érzéstelenítő gélek esetében, itt is érdemes figyelni arra, hogy ne vigyük túlzásba, mindig az előírásoknak megfelelően adjuk a készítményből. Leginkább akkor érdemes ehhez a megoldáshoz folyamodni, ha fájdalom tetőzik, és más módon nem tudjuk a baba nyugodt alvását biztosítani.
Gyakran ismételt kérdések
Mikor fogzik a baba?
Hogy mikor kezdődik egy kisbabánál a fogzás, azt lehetetlen megmondani. Általánosságban 6 hónapos kör körül kezdődik a fogzás, de vannak babák, akik már három hónapok korban növesztik az első fogacskákat. Ha a fogzás nem kezdődik meg a baba egy éves koráig, akkor érdemes jelezni ezt a gyermekorvosnak.
Kisbaba fogzása mettől meddig tart?
Ahogyan azt sem lehet megmondani, hogy mikor bújnak ki az első fogacskák, azt sem lehet előre megjósolni, hogy mikor fejeződik be a folyamat. Általánosságban azonban elmondható, hogy a fogzás 6-10 hónapos kor körül kezdődik, és nagyjából 3 éves korra bújuk ki az összes tejfog, mind a 20 darab.
Fogzás miatt lehet, hogy nem eszik a csecsemő? Okozhat étvágytalanságot?
Igen, mindkét tünet előfordulhat fogzáskor. A láz kérdése eléggé megosztja a szülőket és az orvosokat, ugyanakkor az általános vélemény az, hogy a fogzás hőemelkedést, esetleg enyhe lázat okozhat. A hasmenés is kísérő tünet lehet.
Tetszett a cikk? Légyszi osszad meg,
másoknak is hasznos lehet!
Kapcsolódó bejegyzések
Tejfogak kiesésének sorrendje! Mikor történik a tejfog váltás?
Sok szülőben felmerül az a kérdés, hogy mikor kell a tejfogaknak kiesni? Ez egyénenként változik, ám…
Szájpenész és szájgomba kezelése csecsemőknél és babáknál!
A szájpenész nem ismeretlen fogalom a legtöbb kisbabás szülő számára. Sokan tartanak is tőle, hiszen egy…
Fogröntgen és panoráma röntgen! Minden amit tudni szeretnél!
A rengeteg létező fogászati kezelés közül a fogröntgen nemcsak azért hasznos, mert ez legalább fájdalommentes, hanem…