A fogszuvasodásról akkor beszélünk, ha egyik vagy másik fogunk kilyukad. A lyukas fog az egyik legáltalánosabb fogászati betegség, ami kortól és nemtől függetlenül bárkinél előfordulhat, és amivel a fogorvosok minden nap találkoznak.
Számos tény és tévhit van a kialakulásával és a kezelésével kapcsolatban is, vagyis nem árt, ha tisztába vagyunk vele, miről is van szó.
Hogyan lett lyukas a fogam?
Az egyik legfontosabb kérdés, hogyan alakul ki a lyukas fog? A fogakon kialakuló lyukak a fogszuvasodás következményei. Ez egy hosszú folyamat, akkor kezdődik, amikor a fogak barázdái vagy maguk a fogak között ottmarad az ételmaradék.
A szánkban lévő baktériumok ezekkel az étkezési maradékokkal, elsősorban szénhidrátokkal táplálkoznak, és eközben savat termelnek, ami pedig roncsolni fogja a fogaink felületét, vagyis a fogzománcot.
Ha a zománc eltűnik, kialakul a lyuk a fogakon.
Először persze csak nagyon apró foltról van szó, amit elég nehéz észrevenni. Mi magunk talán fel sem figyelünk rá, pedig ha időben észrevesszük, meg lehet állítani, hogy a fogunk komolyan károsodjon.
Ha nem lépünk időben, a folyamat nem fog megállni, és hamarosan már akkora lyuk keletkezik, ami már a fogbélt is veszélyezteti. Ugyanis, ha a baktériumok megtelepszenek a fog belsejébe, gyulladást okozhatnak, ami már komoly fájdalommal is járhat, és a kezelése is sokkal komolyabb beavatkozás lesz.
Tévhitek, amik miatt sokan nem veszik észre időben a lyukas fogat.
Mivel őrlőfogból van a legtöbb a szánkban, így általános tévhit, hogy csak ezeket támadják a kórokozók, és csak ezeken keletkezhet lyuk. Pedig ez hatalmas tévedés.
Bármelyik fogunk kilyukadhat! Bár statisztikailag az őrlő fogak kilyukadására nagyobb esély van, valójában a szemfogak és a metszőfogak is ugyanannyira sérülhetnek.
A másik általános hiedelem, ami szintén nem igaz, hogy a lyukas fog csak akkor veszélyes, ha már fáj. Ha már fájdalmat is érzünk, az azt jelenti, komoly baj van, pedig a fogszuvasodást jóval előbb észlelhetjük, mint amikor már súlyos tünetek kísérik.
A szódabikarbónát sokan tartják csodaszernek a fogápolásban, és úgy gondolják, hogy a fogszuvasodást nem csak megelőzi, de gyógyítja is. Ez egy hatalmas tévedés.
A szódabikarbóna esetleg a fogfehérítésben segíthet, ám a szakemberek ezt sem javasolják. Ha túl sokat dörzsöljük ezzel az anyaggal a fogunkat, akkor nemcsak a sárga elszíneződést tüntetjük el, de a zománcot is felsérthetjük, lyukas fog esetén pedig még csak súlyosbítani fogjuk a már meglévő problémát.
Csak egy lyuk a fogon, avagy valóban veszélyes a fogszuvasodás?
Sokan nem is gondolnák, hogy a lyukas fog mit okozhat. Csak egy lyuk, legyintenek, mi baj lehet belőle.
Először is, akár sok lyukas fog, de nem kell minden fogunkon lyuknak lennie, hogy igazán nagy galibát okozzon. A kellemetlen lehelet és a sok fekete pötty már eleve zavaró lehet mind a magunk, mind a környezetünk számára.
Van, akinek már ez is elég indok, hogy észbe kapjon, és kezeltesse a fogszuvasodás okozta károkat.
Akinek ez még nem elég, jó, ha tisztába van vele, hogy a fogszuvasodás nemcsak a szájüregünkre, de az egész szervezetünkre ártalmas lehet.
Ha a lyukas fogat nem kezeljük időben, akkor a fogszuvasodás mértéke elérheti a fogbelet is, ami gyulladáshoz fog vezetni. Ez erős fájdalommal jár, amire a gyökérkezelés lesz a megoldás, ellenkező esetben a fogbél elhal, és a fog folyamatos gyulladásban lesz, és egy góc fog kialakulni.
A gócbetegség nem fog csak kizárólag a szájüregre korlátozódni, hanem az egész szervezetünkben terjedve máshol is problémákat fog okozni. Azt se felejtsük el, hogy a sok lyukas fog igazi baktériumtanyává válhat, és növeli a kockázatát a többi fog megbetegedésének, ahogy a többi fogászati betegség, mint a ínygyulladást, és egyéb fogágybetegségek kialakulásának is.
Milyen tünetei vannak, ha lyukas a fogam?
Ha először csak nagyon kicsi elszíneződésről van szó, hogyan vegyünk észre időben, hogy egy vagy sok lyukas a fog van a szánkba?
A fogérzékenység már komoly figyelmeztető jel lehet, például hideg vagy meleg ingerek hatására. Emellett a rossz lehelet is gyanakvásra adhat okot, hiszen ez már az apróbb elszíneződések esetén is megjelenhet.
A barnás elszíneződés azonban nem feltétlen jelent lyukas fogat, de sok laikus ilyenkor egyből fogszuvasodásra gondol.
Persze, ha már látszanak a kisebb-nagyobb fekete lyukak a fogakon, akkor egyértelműen fogszuvasodásról van szó.
Akkor is gyanakodhatunk fogszuvasodásra, ha rágás közben enyhébb fájdalmat érzünk. Ahogy súlyosbodik a helyzet, a fájdalom állandósulhat, természetesen ezt nem szabad megvárni.
Érdemes félévente rendszeresen látogatni a fogorvos! Nem csak akkor, ha már baj van! Hiszen ilyenkor már ki lehet szűrni az esetleges lyukas fogakat, és megkezdeni a kezelést, mielőtt komolyabb gondot okoznának.
Szintén gyakori tévhit, hogy ha már lyukas a fogunk, nem lehet vele mit kezdeni, és úgyis kihúzásra fog kerülni. Pedig ez sem igaz, a fogszuvasodás terjedése megállítható.
Nem fáj a lyukas fogam! Akkor nincs is probléma?
Ez talán az egyik legnagyobb tévedés a fogszuvasodással kapcsolatban.
Attól, hogy a fog még nem okoz fájdalmat, igen is van probléma.
A lyukas fog lehet nagyon akármilyen kicsi, azt jelzi, hogy a fogaink külső felszíne, vagyis a zománc sérült. A lyuk az lyuk, és kezelni kell.
Azzal is jó, ha tisztában vagyunk, hogy a házi praktikák nem fognak segíteni, legfeljebb enyhítik a tüneteket.
A rossz lehelet ellen rágózhatunk, öblögethetünk, de rághatunk akár foghagymát is, a kiváltó okot ezzel nem fogjuk tudni megszüntetni.
A fogorvos a lyukas fogat be fogja tömni, és minél előbb fordulunk hozzá, annál kevesebbet fog elfúrni a fogunkból, ami segít, hogy minél tovább megőrizhessük az épségét.
Emellett a lyukas fog nemcsak a felnőtteknél, hanem a gyerekeknél is jelentkezhet, sőt, már a tejfog is kilyukadhat. Ilyenkor sok szülő persze azt gondolja, hogy nem számít, hiszen úgyis kipotyog hamarosan.
De ha nem kezelik a lyukas tejfogat, akkor a csontfogig terjedhet probléma. Ahogyan a felnőttek fogait, a tejfogakat is be szokták tömni fogszuvasodás esetén.
Fáj a lyukas fogam! Mit csináljak?
Amíg a lyukas fog nem fáj, addig sokan nem is foglalkoznak vele, mert azt hiszik, majd csak akkor érdemes vele bármit tenni, ha már fáj.
A fájdalom megjelenhet fokozatosan. Kezdetben csak enyhén, mondjuk rágás közben, aztán egyre intenzívebben, végül maradandóan, de az is előfordulhat, hogy egyből komoly fájdalom fogja jelezni, hogy itt bizony nagy a baj.
Már az enyhébb fájdalom esetén is érdemes fogorvoshoz fordulni, mert akkor még nagy a valószínűsége, hogy a fogbelet még nem érte el a fogszuvasodás.
Ha viszont már állandósul, vagy nagyon erős a fájdalom, az azt jelezheti, hogy a baktériumok már bejutottak a fogbélbe, és ott gyulladást okoztak. Ilyen esetekben már gyökérkezelésre lesz szükség, hogy a fog még menthető legyen.
Minél előbb felkeressük a fogorvosunkat, annál hamarabb kezdheti meg a kezelést. A tüneti kezelés és a házi praktikák ebben az esetben sem fognak hosszú távon megoldást jelenteni, maximum addig érdemes próbálkozni ilyesmivel, amíg el nem jutunk a szakemberhez.
Lyukas fog vérzik! Ez normális?
Ha a lyukas fog vérzik, az egyáltalán nem normális dolog! Gondoljunk csak bele, hogy a testünkön akárhol tapasztalunk vérzést, az valamilyen sérülést jelez, amit az esetek többségében mindenképp kezelni kell.
Amennyiben a lyukas fognál vérzést tapasztalunk, az két okból következhet be.
Az egyik, hogy valójában az íny vérzik, nem pedig a fog, amit gyulladás okozhat. Az esetek 90%-ában ez az eset áll fent, ám ez nem azt jelenti, hogy nem szükséges foglalkozunk a problémával, mert ezt is kezelni kell.
A másik eset, ami miatt a lyukas fog vérzik, abban az estben történhet meg, ha a fogbél megnyílik.
Ez komoly gondot okozhat, így ebben az esetben azonnal keressük fel a fogorvosunkat, aki vagy kitisztítja és betömi a lyukas fogat, vagy gyökérkezelést alkalmaz. Bármelyik megoldásra is lesz szükség, a kezelés utána vérzés is meg fog szűnni.
Hogyan előzhető meg a sok lyukas fog kialakulása?
Mint minden más betegség esetén, a fogszuvasodás esetén is a megelőzés lenne a legfontosabb, ugyanis az ilyen jellegű problémákat rendszeres fogápolással és félévenkénti szűrővizsgálattal meg lehet előzni.
Kezdeti állapotban a fogszuvasodást nehéz ugyan észrevenni! De ha rendszeresen látogatjuk a fogorvost, ő időben észre fogja venni a bajt, és időben megkezdheti a kezelést.
Ha mi magunk szeretnénk a lehető legtöbbet tenni, hogy elkerüljük ezt a problémát, akkor a szájápolást napi rutinná kell fejlesztenünk.
Ennek az alapja a napi minimum kétszeri alapos fogmosás, amit lehet hagyományos vagy elektromos fogkefével végezni!
A lényeg, hogy kellő időt szánjuk rá, hogy az ételmaradékot eltávolítsuk a fogaink közül.
Ebben segítségünkre lehet a fogselyem vagy a fogköz tisztítókefe, de a szájzuhany is.
Emellett a rendszeres szájvízhasználat is fontos. Az öblögetés hatékony módja lehet a szájüreg tisztán tartásának, és a már lyukas fogak tovább romlását is késleltetheti.
Tetszett a cikk? Légyszi osszad meg,
másoknak is hasznos lehet!
Kapcsolódó bejegyzések
Gyökérkezelés menete és lehetséges fájdalmak utána
Sokan tartanak a gyökérkezeléstől, mert nem tudják, mire számíthatnak. Előre rettegnek a kezelés közbeni, vagy az…
Egészséges fogak titka. Így legyen szép fogsorod könnyen!
Úgy tartják, hogy a mosoly a legszebb ajándék, amit adhatunk valakinek. Azonban nincs annál rosszabb, mint…
Fogröntgen és panoráma röntgen! Minden amit tudni szeretnél!
A rengeteg létező fogászati kezelés közül a fogröntgen nemcsak azért hasznos, mert ez legalább fájdalommentes, hanem…